Music Express Special 2011

Olyan ajándékot próbáltunk keresni idén karácsonyra a külföldi illetve belföldi partnereinknek, ami nem az a klasszikus céges ajándék, ami valóban hasznos, egyben meghitt lehet az ünnepek alkalmával mindenki számára. A Music Expressz kínálata igazán találó, hiszen minden terméküket a harmónia, igényesség, egyediség jellemzi, amihez párosul  a kifogástalan szolgáltatás. Úgy gondolom, hogy minden zenei válogatásuk valóban magas színvonalú és a kivitelezés meghaladja pontosan azt a szintet, amihez egy cég bátran hozzáadhatja a nevét. Én csak ajánlani tudom őket.

Köszönöm, hogy megkönnyítették a munkánkat így az ünnepek előtt!

Marossy Dóra
Marketing Menedzser
PowerBelt Kft.


„A Music Express kiadványai közül cégünk rendszeresen vásárol, elsősorban külföldi üzleti partnereinek történő ajándékozás céljára. Partnereink szívesen fogadták ezeket a nem túl hivalkodó, ugyanakkor értékes ajándékokat. Külön értékelték azt, ha színvonalas zene mellett, azzal összhangban levő, híres magyar terméket vagy egyéb Magyarországhoz kötődő értékes információt is tartalmazott az ajándék.”

Bokros Zsigmond igazgató
Gyermely Zrt.


„Azért választottuk a Music Express szolgáltatásait, mert olyan termékskálával rendelkezik, ami semmilyen más üzleti ajándékokkal foglalkozó cégnél nem található meg. Mint nemzetközi cég, az Égáz-Dégáz Zrt. évente több nemzetközi konferenciát szervez Budapesten és fontos számunkra, hogy ezeken a rendezvényeken olyan ajándékkal lepjük meg a résztvevőket, amivel népszerűsíteni tudjuk a magyar kultúrát, hagyományokat. Ezt az igényt elégítik ki maradéktalanul a Music Express termékei.”

Bálintné Vörös Zsuzsa
Égáz-Dégáz Zrt.
Marketing Osztály


„Egy bizonyos menedzser rétegnek a relaxáció, a kikapcsolódás, a ZENE. A zene, mely lehet jó, mint a NOX és lehet jó, mint Vivaldi. Egy felpörgött ember melyik zenével tudja „kisímítani” a feszültségeit? Mindenki döntse el maga. Az én kapcsolati rendszeremben a komolyzene volt a sikeres. Kipróbáltam mást is, az nem volt olyan ütős.”

Mészáros Antal
ügyvezető igazgató
CSOMIÉP Kft.-Hódmezővásárhely


„Amikor tavaly év végén találkozót szerveztünk egy fontos nemzetközi partnerünk európai menedzsereivel, akkor merült fel egy megjelenésében kellemes, tartalmát tekintve Magyarországot idéző ajándék gondolata. Kolléganőm javasolta, hogy nézzem meg az Önök honlapját. A Music Express honlapja ízléses és könnyen kezelhető, teljes leírást ad termékeikről, így egyszerűen ki tudtam választani a megfelelő ajándékot. Mindezt „természetesen” közvetlenül a karácsonyi ünnepek előtt, ami az egyik legforgalmasabb ajándékozási szezon, ráadásul igen rövid határidővel. Az Önök cége azonban ritkán tapasztalt rugalmassággal segített abban, hogy kedveskedni tudjunk külföldi vendégeinknek, akik így egy szép emléket kaptak hazánkról.”

Jánosi Tamás
VELUX Magyarország Kft.
(V-H) Sales


„Azért választjuk a Music Express termékeit ajándékozásra, mivel magas színvonalúak, nemzetközi konferencia előadóinak maradandó ajándékot jelentenek, és nem utolsó sorban Hazánk előadóinak műveiből lehet egy csokrot nyújtani gasztronómiai hungaricumokkal párosítva.
Köszönjük, hogy megkönnyítik ajánlataikkal döntésünket az ajándékvásárlás terén.”

Weimann Katalin
Tensi Pécs
Kongresszusi csoport


„Vállalatunk egy olyan cégcsoport tagja, melyen belül a cégeknek számos külföldi üzleti partnere van. Az Önök által kínált ajándéktárgyak nemcsak minőségileg kifogástalanok, hanem magukban hordoznak egy csipetnyi Magyarországot akár a gasztronómia, akár a művészetek tekintetében. Így partnereink megajándékozásakor magunkon kívül hazánkat is népszerűsítjük.
Köszönjük Önöknek!”

Ölveczky Szilvia
VT-Transman Kft.


„Cégünk első alkalommal vásárolt termékeikből, melyek nagyon színvonalasak és esztétikus csomagolásban jelennek meg. Mindenki akit megajándékoztunk, elismerően nyilatkozott a termékükről. Köszönjük, hogy segítségükkel örömöt tudtunk szerezni mások számára.”

Méder László
Bene Antal

Magyar Plastiroute Kft.


„Cégünk immáron nyolc éve áll kapcsolatban a Music Express Kft-vel. Rendszeres megrendelőként elmondhatjuk, hogy a cég gyönyörű termékeivel, dekoratív csomagolású komolyzenei összeállításaival számos ügyfelünknek tudtunk örömteli meglepetést szerezni. A Music Express elegáns, különleges ajándékcsomagjai nagyon kedveltek bel- és külföldi partnereink körében egyaránt.
Köszönjük, hogy felkészült, kiváló munkatársaikkal segítséget nyújtanak számunkra az üzleti ajándékozásban, és precíz teljesítésükkel hozzájárulnak cégünk üzleti sikereihez.”

Blanár Mariann
PR menedzser
Emitel Távközlési Zrt.


„Örömmel teszek eleget kérésének, mivel hosszú évek óta megrendelői vagyunk Önöknek. A kiadványok teljesen egyediek. A zenei anyagok összeállítása és a külső megjelenítési formák mindig színvonalasak, gyönyörűek.Az árak nagyon kedvezőek. Az új kiadások követik a technikai fejlődést is. Számunkra fontos még a többnyelvű kiadás, mivel ajándékaink többségét külföldi vendégek kapják. Az eddig megajándékozottaktól csak pozitív visszajelzést kaptunk.”

Üdvözlettel: Hrutka Jánosné
Richter Gedeon Nyrt.


„Az Angyalföldi Vagyonkezelő Zrt. 2003 óta folyamatosan kapcsolatban áll a Music Express céggel. Az újdonságokról az aktuális ajánlatokról rendszeresen kapunk tájékoztatót. Az eddigiekben konkrétan lebonyolított vásárlásainkat az alábbi szempontok vezérelték: Általában évente egy alkalommal – az évvégén – a cég vezetése kiemelt partnereinek ajándékkal is megköszöni az éves tevékenységet (ez a kör nem jelentős létszámú, de igényes). Az ajándékozásnál figyelembevételre kerül, hogy hölgy vagy úr a megajándékozott, ezért olyan hanganyagot igényeltünk, amely bárki részére átadható. A karácsonyi aktuális összeállítások-Christmas Dream, az országot bemutató összeállítás - Hungarian Spirits+Unicum , világhírű előadó hanganyaga biztos, hogy mindenki által ismert - Pavarotti). Szempont, hogy jól csomagolható legyen, mutatós, elegáns kivitelű, de mégis egyszerű. Ezt a feltételt minden esetben remekül teljesítette cégük. Mindegyik kiadványuk számunkra tetszetős, mutatós, hivalkodás mentes volt. Ár szempontjából lényeges a kedvező árfekvés, amely eddig minden esetben elképzeléseinknek megfelelt. Az eseti „cégre szabott” árkedvezményt szívesen vettük. Szállítási készségük kifogástalan, pontos, megbízható. Összességében a Vagyonkezelő Zrt. a jövőben is igénybe kívánja venni az Önök szolgáltatását, – amennyiben a gazdálkodásunk azt lehetővé teszi – s érdeklődő partnereinknek is ajánljuk hogy forduljanak bizalommal Önökhöz.”

Fegyverneki Márta
gondnok
Angyalföldi Vagyonkezelő Zrt.


„Részvénytársaságunk több éve rendel meg a Music Express Kft.-től kiadványokat a karácsonyi időszakban, üzleti partnereink megajándékozása céljából. Ezen – jellemzően zenei – CD-k mind a csomagolás, mind pedig a választott művek összeállítása tekintetében kiváló minőségben és ízléssel készülnek el. Véleményünket megajándékozott partnereink visszajelzései is megerősítik.”

Siklóssy Mihály
hulladékkezelési főosztályvezető
Nagy László
hulladékkezelési főosztályvezető-helyettes FKF Zrt.


„A Music Express céggel való együttműködésünk kezdete több évre nyúlik vissza. Termékeik magas színvonalúak, a zenei CD ajánlatok változatos összeállításúak, ötletes ajándékcsomagként reprezentálva, nagyon elegáns csomagolással. Más cégek még csak hasonlót sem kínáltak eddig nekünk. Áraik kedvezményesek, mindig friss, folyamatos tájékoztatást kapok legújabb akcióikról e-mailben. A megrendelésekre gyorsan reagálnak, szállítás gyors, zökkenőmentes. Mintadarabot is rendszeresen kapunk.”

Simon J. Márta
AstraZeneca


„Évek óta rendelünk Önöktől különféle CD összeállításokat, szóló CD lemezeket. Megelégedésünkre szolgál, hogy a CD-k tematikája alkalmazkodik az ünnepekehez és egyéb eseményekhez. A csomagolás és a dízájn ötletes, elegáns és változatos. Az emblémázás is korrekt minőségben készül el. Jónak tartjuk a vevővekkel való kapcsolattartást, kapcsolatápolást.
Természetesen továbbra is igényt tartunk arra, hogy újdonságaikról tájékoztatást kapjunk.”

Koósné Lévai Ildikó
főmunkatárs,
MVM Rt.


„Mind a zenei anyagokkal, mind pedig a CD-k kivitelezésével nagyon elégedettek voltunk és vagyunk. A legszínvonalasabb ajándékainkkal együtt csak kiemelt ügyfeleket ajándékozunk meg vele.
Több esetben kerestek meg minket a megajándékozott ügyfeleink és kérték el a Music Express elérhetőségét, mert különlegesnek találták ezt az ajándékozási formát.”

Vedres Vanda
Terjesztési és marketing vezető,
The Budapest Sun - Lapcom Kft.


„Termékeik, CD-ik nagyon színvonalasak, mind zenei válogatásaikban, mind csomagolásukban s annak dizájnjában. Különösen izgalmasnak és szépnek tartottuk a tavalyi Szamos marcipán és Zwack Unicum-os díszdobozos variációkat, melyeket karácsonyi ajándékként örömmel fogadtak partenereink.
Továbbra is jó ötletnek tartjuk a hasonló, kis ajándékokkal gazdagított összeállításokat, melyeket különböző alkalmakra, ünnepekre egyedibbé lehetne tenni. Tetszik, hogy magyar zenei összeállítások és híres magyar márkák kapcsolódtak össze, ennek kimondottan a külföldi partnereinknek tudtuk örömet szerezni, népszerűsítve kis hazánkat is egyben.
Munkájukkal elégedettek vagyunk, gyors, szolgálatkész, rugalmas hozzáállást tapasztaltunk.”

Petrányi Györgyi,
Bunge Rt.


„Ezúton szeretném tájékoztatni Önöket, hogy nagyon ízlésesnek, és ötletesnek találom az ajándékaikat. A karácsonyi CD és a marcipánok is nagyon tetszettek, s kiváltképp a csomagolás. A színek összhangja ragadott meg engem inkább. Partnereinknek és minden kollegámnak nagyon tetszettek az ajándékok. Mind a csomagolás, mind a tartalom kiváló.”

Antal Márta,
TEVA Magyarország Rt.


„Vállalatunk karácsonyi ajándékozás céljából választotta az Önök termékeit, melyeket kiemelt ügyfeleink, üzleti partnereink és beszállítóink részére adtunk. A Music Express Hungary Kft. kiadványaira azért esett a választásunk, mert ezek esztétikus külsővel jelennek meg, valamint a CD-k tartalma kellemes hangulatot teremthet karácsonyra. Az üzleti ajándékok esetében fontos az egyediség, amelyet nem csak elsősorban a cég emblémájának feltüntetése, hanem magának az ajándéknak a különlegessége ad. Véleményünk szerint ennek a feltételnek mara-déktalanul eleget tett a mostani „Hungarian Spirits” fantázianevű kiadványuk. Üzleti partnereink visszajelzései igen pozitívak voltak és az ajándékok elnyerték a tetszésüket. További előnyként említem meg cégük rugalmasságát és a kedvező akciós árat.”

Drabik Attila,
SZÜV Rt.


„Mindenek előtt a több évre visszatekintő, kellemes partneri kapcsolatunkat szeretném kiemelni, amely mindvégig problémamentes volt. Esztétikus termékeik, amelyeket volt alkalmunk megismerni igazi különlegességek. Ehhez még egy gyakorlati szempont is párosul, hogy azok árai is barátságosak. Szerencsére a kis országunk bővelkedik számtalan olyan kulturális értékkel, amelyek nemzetközileg szélesebb körben való megismertetéhez Önök sikerrel járulnak hozzá a nívós termékeikkel. Tapasztalataink szerint különösen sikeresnek tűnnek azok az újabban megjelent ajándékaik, amelyek a zene világán túl a magyar nemzeti italainkat is sikerrel népszerűsítik. Azt hiszem, hogy ezen az úton haladva további hungaricumok népszerűsítését is meg lehetne fontolni. Gondolok itt például kisebb neves porcelán tárgyakra vagy akár népművészeti tárgyú hímzésekre, csipkékre, stb., amelyek a megfelelő zenei összeállítással esetleg szintén sikeresek lehetnének. Ezzel tovább növelhetnénk ismertségünket a világban.
Az általam képviselt intézmény ugyan nem tartozik a nagy ajándékozó szervezetek körébe, viszont az ajándékozás magasrangú külföldi személyiségek számára történik. Ezért számunkra rendkívűl fontos az olyan termékek körének a minnél szélesebb körű ismerete, amelyek kereskedelmi értéke nem magas, viszont megfelelő színvonalú ahhoz, hogy személyre szóló ajándékként kerüljön átadásra külföldi partnereink számára.. Az Önök termékei ennek az elvárásnak kiválóan megfelelnek. Bízom abban, hogy a lelkes fiatal, kreatív, ötletgazdag team-jük tovább öregbíti a jó hírnevüket és erősíti a sikeres együttmőködésünket.”

Bakó László dr.


„Cégünk több éve rendel Önöktől CD-ket reprezentációs ajándékozás céljából. Az elmúlt években nagyon nagy sikerei voltak ezeknek az ajándékoknak mind belföldön, mind külföldön. Az Önöktől vásárolt CD-k eljutottak Nyugat-Európától az USA-n keresztül még Japánba is. A termékek mind tartalmi, mind külső megjelenése nagyon reprezentatív és ötletgazdag, igényességet tükröz.”

Barta Pál
cégvezető,
Technik-Park Heliport Kft.


„A Budapesti Távhőszolgáltató Részvénytársaság mintegy 4 év óta rendszeres vásárlója a Music Express reprezentatív üzleti ajándékozásra kiválóan alkalmas kiadványainak. A vásárolt színvonalas csomagolású és tartalmú, gyakran kiegészítő ajándékkal kombinált összeállítások minden alkalommal elnyerték mind társaságunk vezető munkatársainak, mind megajándékozott – esetenként külföldi – üzleti partnereink tetszését. Fontosnak tartjuk, hogy a kínált kiadványok exkluzivitását erősíti, hogy hagyományos kereskedelmi forgalomban nem kapható válogatásokat tartalmaznak.”

László György
Üzletfejlesztési és PR igazgató,
valamint
Sturdik Miklós
PR osztályvezető,
FŐTÁV Rt.


„Gyakorlatilag csupán jót mondhatunk. Az anyagok összeállítása, 2 CD esetén az összepárosítása mindig megfelelő. Többnyire külföldi vendégeinket ajándékozzuk meg termékeikkel, ezért mindig olyat vásárolunk, amely Magyarországról szól, amely magyar zeneszerzők, vagy külföldiek magyar vonatkozású műveit tartalmazza.
Egyik utóbbi terméküket, amelynek egyik része egy kis üveg Unicum volt, különösen ötletesnek tartottuk, hiszen az Unicum egyike azon hungarikumoknak, amelyeket büszkén mutatunk be a hozzánk látogatóknak.”

Juhász Piroska
Toyota Motor Hungary Kft.


„Több éve vásároljuk a Music Express szép kiállítású és művészileg is magas színvonalú kiadványait. Ezekkel kül- és belföldi partnereinket lepjük meg, eddig mindegyikőjük nagy megelégedésére. A külföldiek örülnek, hogy más szemszögből is megismerhetik országunkat, magyar partnereink pedig azért, mert a kiadványok segítségével elmélyíthetik honismeretüket. Személy szerint nagyon jó ötletnek tartom a CD-k és a hungarikumok párosítását, szerintem több ilyen párosra is lenne igény.”

Pónyai Réka
marketing osztályvezető,
Tisza Volán Rt.


„A Kanizsa Trend Kft. elsősorban vezető beosztású, legfőképp külföldi üzleti partnereit ajándékozza meg a Music Express Hungary termékeivel, mivel nívós, minőségi ajándékokról van szó. Fontosnak találjuk, hogy a csomagolás is rendkívül igényes legyen, ennek a kívánalomnak az Önök termékei megítélésünk szerint eleget tesznek. A jövőben is szívesen fogadjuk az ajánlataikat, főként olyan termékekre vonatkozóan, melyek magyar vonásokat, hazánkra jellemző sajátosságokat hordoznak magukban. Rendszeres vásárlójuk révén nem utolsó szempont számunkra a törzsvásárlói, ill. mennyiségi kedvezmény. Nagy sikert aratott partnereink körében a Magyarország történelmét bemutató „Hungarian Almanach” kiadványuk, illetve a kóstolót is tartalmazó „Hungarian Spirits” CD is.”

Kanizsa Trend Kft.


„Az elmúlt 2 évben vásároltunk Önöktől CD-t és CD-ROM-ot. Mindkét termékükkel nagyon meg voltunk elégedve, szép kiállítású, és ízlésesen összeválogatott hanganyagú termékek voltak.”

Horváth Józsefné, PR manager
Magyar Posta Rt.


„A Music Express dolgozói kedvesek, szolgálatkészek és minden kérésemet maximálisan teljesítették.”

Sasi
TV2 Rt.


„A CD-k, amelyeket Önöktől karácsonykor rendeltünk, nagy sikert értek el a megajándékozottaink körében. Mind küllemben, mind tartalomban minőségi termék volt. A szállítási határidőket tartották. A munkatársak (ügyintéző, szállító) együttműködése hatékony, segítőkész volt - köszönet érte.”

Szárföldi Júlia, marketing menedzser
MERKANTIL BANK RT.


„A lemezek csomagolása csodaszép, ízléses, kiválóan megfelel ajándékozásra. A megajándékozottaknak kivétel nélkül nagyon tetszettek. A zenei összeállítás is szerencsés (pl. karácsonyi CD). Szép „örökzöldeket" sikerült összeválogatni. Jó ötlet volt legutóbb a millennium célbavétele.
A mi cégünk általában a magyar zeneszerzők és előadók által prezentált zeneműveket tartja szem előtt, mivel általában külföldiek részére ajándékozunk. Jónak találom, hogy a megjelenés első szakaszában kedvezményt ajánlanak fel. Reméljük, hogy a jövőben is megkeresnek új ajánlataikkal, ami összetalálkozik majd a turizmus aktualitásával.”

Wolf Márta, asszisztens
Magyar Turizmus Rt. Promóciós Igazgatóság


„A Music Express által kiadott CD-ken ismert magyar és nemzetközi zeneművek találhatók, amelyek az üzleti és külföldi partnerek színvonalas megajándékozására szolgálnak.
Pozitívumként említem, hogy a borítóra a cég logo-ját is fel lehet tüntetni, így az ajándékozás a reklám eszköze is egyben, mely a megrendelő cég hírnevét és image-át is emeli az üzleti életben.”

Mucska Katalin
Állami Pénztárfelügyelet


„A CD-k külleme minden igényt kielégít, a díszcsomagolása igazán elegáns külsőt kölcsönöz az ajándéknak. Megrendeléseinket üzleti célú ajándéknak szánjuk, főleg külföldi partnereinknek."

Deákné Hajdú Margit, PR munkatárs
Fővárosi Vízművek Rt.


„Társaságunk mindig arra törekszik, hogy elsősorban olyan reklámajándékot nyújtson át üzleti partnereinek, amelyek mindamellett, hogy örömet szereznek a megajándékozottnak, valami kis pluszt is nyújtsanak Magyarországról.
Örömmel közlöm, hogy a Millennium CD mind zenei anyagával, mind kivitelezésével eleget tett eme kívánalomnak. Munkatársaink szívesen ajándékozták, partnereink pedig megelégedéssel fogadták.
Bízom benne, hogy a jövőben is készítenek hasonló anyagot, és ismét vásárlóik lehetünk majd. Munkájukhoz további sikereket kívánok.”

Pál Andrásné, reklámiroda vezető
BorsodChem Rt.


„Vállalatunk évek óta áll üzleti kapcsolatban a Music Express-el. Termékeiket elsősorban külföldi partnereink megajándékozására használjuk. Ezért azok a termékek kedveltek nálunk, melyek úgy tartalmilag, mint kivitelükben az országról, annak kultúrájáról „üzennek”. Termékeikre igényes kivitelük miatt figyeltünk fel és a jövőben is azokat részesítjük előnyben, melyek a reprezentatív ajándék kategóriába sorolhatóak.”

Sebők Tibor, PR. osztályvezető
GYSEV Rt.


„Nagy megelégedésünkre szolgál az Önök CD-ROM lemezein található zeneművek és dallamok hallgatása. Rendkívül tetszetős a külső borító megjelenése és örömmel tapasztaljuk, hogy vállalják a cégemblémánk felrakását is. Cégünk rendszeres vásárlója az Önök termékeinek, melyet nagy százalékban külföldi partnereink ajándékozására használunk fel. További sok sikert kívánunk munkájukhoz.”

Németh Gyuláné, titkárnő
Jászberényi Aprítógépgyár Rt.


„Választásunk azért esett a Music Express komolyzenei CD-ire, mert üzleti partnereink megajándékozásakor fontos szerepet játszott, hogy igényes, szép kivitelezésű, szívhez szóló, de ugyanakkor használható is legyen az ajándék.”

Gergely Andrea, kereskedelmi asszisztens
Michael Huber Hungaria


„Immáron több alkalommal sikerült – remélem, mondhatom, hogy közös megelégedésünkre – üzletet kötnünk. Termékeik (CD-k: szimpla, dupla) legalább annyira alkalomhoz illők (karácsonyi, millenniumi), mint általánosan felhasználhatók. Ilyen igényes kivitelű ajándéknak a partnerek minden alkalommal örülnek. Legalábbis ez a visszajelzés érkezett hozzánk, amit Önök felé továbbítani tudok. A magam részéről is elegáns kivitelűnek és a tartalmát tekintve szintén igényesnek tartom a termékeiket. A zenei CD-k talán pont azokat a dallamokat tartalmazzák, amelyet akkor tud magának beszerezni az ember, ha vadászik rájuk a boltokban, de erre sajnos kevés ideje jut. Ha ajándékként jut hozzá, akkor dupla örömet is tudunk okozni.
Várjuk további értesítésüket az elkövetkezendőkben megjelenő termékeikről is!
Köszönettel az eddigi segítségért és a további együttműködés reményében.”

Szűcs Krisztina, területi PR vezető
United Telecom Investment


„Az Önök által forgalmazott termék, mind külső megjelenésében, mind pedig tartalmát tekintve színvonalas, dekoratív, összbenyomását tekintve kellemes érzést kelt a kézbentartójában.
Úgy ítéltük meg, hogy színvonalát tekintve megfelel arra a célra, hogy partnereinknek adva időtálló emléket adjunk, mellyel nemcsak a szigorúan vett üzleti kapcsolatok keretében juttatjuk cégünket eszébe, hanem az általa szórakozásra, kikapcsolódásra szánt időben is. A termék kiválasztására úgy került sor, hogy egy mintadarabot kapott a cég, és munkatársainkkal azon a véleményen voltunk és vagyunk, mely szerint csak olyan ajándékot veszünk partnereinknek, amit magunk is szívesen elfogadnánk.”

Erdősi István, kereskedelmi igazgató
Tenneco Packaging Hungary


„Tavaly karácsonyra együttműködésüknek köszönhetően sikerült egy igazán színvonalas, cégünk arculatához igazodó ajándékkal meglepnünk partnereinket.
Köszönjük a gyors és precíz kiszolgálást és továbbra is szívesen várjuk ajánlataikat.”

Mihály Erika, Trade Marketing Coordinator
SmithKline Beecham


„Ezúton szeretnénk megköszönni a gyors ügyintézésük által elkészített és megküldött 2 db-os CD-ROM millenniumi és 1 db-os CD lemezeket.
A reprezentatívan csomagolt, a cégjelzésünkkel emblémázott termékekkel úgy a múlt év végén, mint jelen időben szívesen ajándékozzuk meg a külföldi, illetve belföldi partnereinket. Munkájukhoz továbbra is sok sikert kívánunk.”

Dudás Ernőné, főkönyvelő
Mávépcell Kft.


„Az Önök által forgalmazott termékek nagyon megnyerték a tetszésünket. Vállalatunk a millenniumi ajándékcsomagból rendelt nagyobb mennyiséget, melyet az április-májusban tartott fogászati kiállítások kapcsán hozzánk látogatott külföldi partnereinknek adtunk ajándékba. Egyöntetű véleményük a magas színvonal, kiváló minőség, a szakértő válogatás (zenei és képi anyag összeállítása) és nem utolsó sorban a „csomagolás” kiváló volta. A jövőben is érdeklődéssel várjuk újabb „meglepetéseiket.”

Keresztes Zsuzsa
Framident Rt.


„Gratulálunk Önöknek a profi munkájukkal elért sikereikhez. Az ügyfelekkel történő kapcsolattartásuk, a levélpapír minősége és kivitele, a csomagolás, a pontosságuk, a promóciós anyagok kivitele mind-mind azt tükrözik, hogy jól szervezett céggel állunk kapcsolatban. Termékeik minőségéről és kiviteléről is csak jót tudunk mondani. Mégegyszer gratulálunk a kitűnő marketingmunkájukhoz. További sok sikert kívánunk!”

Vörös György és Andréka Gábor
Just Direct Kft.


„A Music Express kapcsolatfelvételünk óta rendszeresen tájékoztat, és hatékony információs anyaggal lát el új, illetve akciós termékeik vonatkozásában.
Meggyőződésem, hogy kiadványaik tematikai szempontból, de a design vonatkozásában is alkalmasak arra, hogy magas színvonalú reprezentációs ajándékként funkcionáljanak. Együttműködésünk során mind szolgáltatásaikkal (figyelmes kiszolgálás, jó minőségű termék emblémázás), mind pedig a szállítás pontosságával elégedett voltam.”

Borda Sándor, marketingreferens
Pick Szeged Rt.


„Jószándékból ajándékot kapni mindig öröm. Ajándékozni néha csak kötelesség. Különösen így van ez a diplomáciában. Ám egy gyönyörűen csomagolt, csodálatos belső tartalmú ajándékkal e kötelesség is örömtelivé válik. A Music Express által megálmodott és forgalmazott ajándékok ezt érik el. Egyszerűen örömet okoznak. Mindannyiunknak.”

Somfai Zoltán, Protokoll Osztály Vezetője
Magyar Országgyűlés Külügyi Hivatal


„2000 januárban megkerestek minket a 2 db-os millenniumi CD-vel. Ezt egészen kiemelkedőnek tartjuk. A külföldi partnereink különösen értékelték a Budapest nevezetességeit bemutató szép képeket.
A zenei CD műsor összeállítása nagyon érdekes, különlegesen vannak összeválogatva a magyar vonatkozású darabok. Kívánjuk, hogy még sok ilyen kiadvánnyal örvendeztessék meg a vevőiket. Kérjük, hogy a továbbiakban is értesítsenek, ha új kiadványuk van. Sok sikert a munkájukhoz.”

Simon Rita, gazdasági vezető
EuroMetro


„Véleményünk maximálisan pozitív, hiszen különben nem vettük volna meg terméküket. Külső kivitelezés: mind a tartódoboz, mind a CD borító összességében gyönyörű, ízléses, igényes kivitelű, színviláguk harmonikus. Ötlet: alapvetően kiváló, hogy külföldiek számára ebben az összetételben kínálnak egy kis ízelítőt Magyarországról. Miközben nézegeti gyönyörű tájainkat, hallgathat szép zenét.
Belső kivitelezés: a zenék és fotók igényes alkotások.
Cégmegjelenítés: szép és ötletes a borító belsején a képkeret, tökéletesen megfelel reklámcélnak. A külső tartódobozon is nagyon szépen, harmonikusan tudták megoldani logonk elhelyezését, az összbenyomást megőrizve.
Vevőszerviz: megbízható, gyors, rugalmas, egyszerű ügymenettel.”

Pesenyánszki Kata
Agentum Kft.


„Cégük által készített CD lemezek tökéletesen megfelelnek Kft-nk szerény arculatának. Nem hivalkodó, jó ízléssel összeállított, kiváló minőségű zeneművek, finom kivitelű, dekoratív külsőbe csomagolva. A megrendelések során pontos és gyors ügyintézést tapasztaltam, ami profi csapatmunkára és felkészültségre vall és kedvez a további sikeres együttműködés reményének.”

Somodi Rita, titkárságvezető
ARGON-GEO Kft.


„Engedje meg, hogy cégünk nevében elismerésemet fejezzem ki az ajánlott CD-kért. Az eddig Önöktől vásárolt CD-ket elsősorban külföldi partnereinknek ajándékoztuk, mindig nagy örömet sikerült szereznünk velük. Az Önök termékei igen színvonalasak, ízléses a csomagolásuk, nem utolsó sorban az ár is méltányos. Mivel legfontosabb partnereink külföldiek, ezért a magyar témájú összeállítások nyerték meg leginkább tetszésünket- és a partnereinkét is.”

Simon Judit, irodavezető
CHEMARK Kft.


„Örömmel vettük jelentkezésüket, mivel jó üzleti kapcsolataink fenntartása és ápolása céljából végrehajtott ajándékozásaink során nem egyszer nehézségeket okozott a megfelelő színvonalú és árfekvésű, erre a célra alkalmas tárgyak beszerzése. Úgy véljük, hogy az Önök által forgalmazott CD-lemezek e területen segítséget fognak jelenteni számunkra.”

Czuczai Lajos, elnök-igazgató
EHISZ Rt.


„Társaságunk már több ízben rendelt Önöktől CD-ket, reprezentációs ajándékként. Mivel mi egy francia tulajdonú cég vagyunk, ezért francia tulajdonosainkat is számtalanszor megajándékoztuk néhány gyönyörű, Önök által összeállított CD-vel. Tapasztalatunk alapján bátran elmondhatom, hogy nemcsak hogy szép kivitelű, de nagyon jól összeválogatott zeneművek kerültek fel a CD-kre, illetve a CD-ROM-okra, MINDENKI megelégedésére.”

Gulyás Éva
ALTERRA Kft.


„Vállalatunk az elmúlt évek során több ízben is vásárolt nagyobb mennyiségű, reprezentációs anyagot az Önök kezelésében megjelentetett termékekből. A tetszetős kivitelű és belső tartalommal harmonizáló CD gyűjtemények nagy tetszést arattak partnereink körében. Különösen nagy sikert aratott a kép-anyagot is tartalmazó Jubileumi összeállítás. A további közös együttműködés reményében végezetül csak ennyit: Csak így tovább!!!”

András György
Dow Hungary


„Kiváló minőségű reklámajándék-tárgyról van szó, amelyet büszkén nyújthat át az ajándékozó, biztos lehet abban, hogy az ajándékozással sikert fog aratni. Ha ez így van, akkor elértük célunkat, az üzleti ajándékozás egy mind zenei tartalmában, mind formai megjelenésében, megítélésem szerint világszínvonalú, ugyanakkor megfizethető termékének megrendelése és felhasználása során.”

Vadócz Péter, ügyvezető igazgató
EGERTOURIST


„Az EMA-POWER Kft. az Első Magyar-Amerikai Energiatermelő és Szolgáltató Kft., melynek tulajdonosai:
- az EPIC Energy Hungary B.V. (El Paso Energy leányvállalata); a DUNAFERR Rt.; - a TRANSELEKTRO Rt.
A külföldi érdekeltség miatt sokszor küldünk ajándékként CD lemezeket, kollekciókat külföldi tulajdonosainknak, partnereinknek a világ különböző országaiba (Egyesült Államok, Anglia, Brazília, Argentína, Chile stb.) A tőlük származó visszajelzések nagyfokú sikerről tanúskodnak - különösen a komolyzenei hanganyagok -, a nap bármely szakában szívesen és rendszeresen hallgatják. Természetesen belföldi partnereink is szívesen fogadják és hallgatják a CD lemezeket.
Fontos szempont, hogy társaságuk nagy hangsúlyt fektet a CD lemezek külső megjelenésére; a CD-k csomagolása figyelemfelkeltő, illetve az emblémázás lehetőségével komoly, maradandó emléket jelentenek. Összességében elmondható, hogy az Önöktől vásárolt termékeket szívesen ajándékozzuk, illetve tulajdonosaink, üzleti partnereink szívesen fogadják.”

EMA-POWER Kft.


„Az Artesyn Technologies magyarországi üzeme három kontinensre szállítja termékeit. Vevőink a világ technológiai csúcsát képező cégek, kiknek minőségi elvárásai az élvonalat testesítik meg. A Music Express Kft. kollekciói által képviselt kimagasló színvonal és tetszetősség az, ami arra bátorított minket, hogy partnereinknek velük köszönjük meg sikeres együttműködésünket.”

Soós Csaba, Marketing és értékesítési vezető
Artesyn Technologies


„Cégünk a Music Express színvonalas kiadványát elsősorban külföldi üzleti partnerek ajándékozására vásárolja. Az ízléses és dekoratív megjelenésen túl fontos szempont számunkra, hogy az ajándékozásra szánt anyagnak legyen magyar vonatkozása, de ha kifejezetten magyar jelleggel bír az anyag, az még fontosabb szempont mind a saját, mind a megajándékozott partnerünk szempontjából.”

Dr. Tóth Bertalan
Biomark Kft


„Az ÉDÁSZ Rt. kommunikációs tevékenységének partneri köre (önkormányzatok, nagyfogyasztók, hatóságok…) miatt kiemelten fontos terület a reklám ajándékok kezelése. Ezen a területen az egyik legjobb, legmegbízhatóbb beszállítónk a Music Express. Megfelelően megteszik az aktuális ajánlatukat, a megrendelés egyszerű és gyors, a szállítás pontos. A forgalmazott termékek mind tartalmukban (témájukban), mind a csomagolásban a legmagasabb igényeknek is megfelelnek.”

Hushegyi Károly, PR menedzser
ÉDÁSZ Rt.


„Az elmúlt években kialakult üzleti kapcsolatunk során örömmel tapasztaltuk - s ezt külföldi partnereink is jelezték-, hogy a Music Express zenei és képes CD összeállításai rendkívül tetszetősek, igényesek úgy a külső csomagolás, mint a belső tartalom tekintetében. A CD-k színvonalas válogatásukkal, egyedi megjelenésükkel különösen alkalmasak reprezentációs célokra. Köszönjük, hogy rendszeresen tájékoztatnak bennünket legújabb kiadványaikról.”

Kanta Jánosné, reklám-ügyintéző
ZALA VOLÁN Rt.


„Már kb. három éve vásárolunk Önöktől CD kiadványaikból partnereink ajándékozására. A kiadványok mind igen színvonalasak mind beltartalmukban, mind külső megjelenésükben. Részünkre kivételesen jó választékot tudnak biztosítani, mert a magyar vonatkozások a zenében és a képes lemezeken jól érvényesültek Dél-Amerikai partnereinknél.”

Tóth Lívia
AGROINVEST Rt.


„Az általunk vásárolt kiadványok nagyon exkluzív kivitelűek, szívesen ajándékozzuk külföldi ügyfeleinknek. Üzletben nem megvásárolható, ezért eszmei értéke még fokozottabb.”

Hollósiné Mátyás Éva
Asdag Kavicsbánya Kft.


„Cégünk a Music Express kiadványainak rendszeres megrendelője. A partneri kapcsolataink viszonylag szűk körűek, ezért kevesebb példányszámot rendelünk, de talán egy-két kivétellel, valamennyi kiadványukból vásároltunk. Kiadványaik értékelésénél ki kell emelni a rendkívül magas színvonalat, mind zenei, mind képi megjelenítésben. Nagyon tetszik továbbá, hogy a szerkesztett kiadványok valamilyen aktualitáshoz kapcsolódnak (pl. millennium).
Kiemelendő a szerkesztésből kitűnő hazafiasság, mely úgy gondolom, nemcsak a külföldi partnerek felé segít Magyarország bemutatásában, hanem a belföldi partnereknek is „szívet melengető” dolog.”

Horváth Béláné
Aroma Rt.


„Ajánlatuk alapján a tavalyi évben megrendeltük Önöktől a „Millennium 2000” című kétdarabos CD-gyűjteményt, amelyet – cégjelzésünkkel ellátva, díszdobozban – elsősorban a nemzetközi együttműködések terén kiemelt ügyfeleink számára ajándékoztunk.
Engedje meg, hogy – külföldi partnereink kedvező visszajelzései tükrében és saját tapasztalataim alapján is – ezúton gratuláljak ehhez a reprezentatív összeállításhoz, amellyel méltóképpen megünnepelhettük az ezeréves államalapítás évfordulóját, tiszteleghettünk híres magyar zeneszerzőink előtt, és egyúttal bemutathattuk fővárosunkat, Budapestet.”

Turán Csilla, PR-menedzser
Modern Üzleti Tudományok Főiskolája


„Ügyfeleink részére karácsonyi ajándékként küldtük a Music Express „Christmas Fantasy” című zenei CD-jét. A CD-n lévő összeállítás, valamint a CD megjelenése összhangban volt a karácsonyi ünnepek hangulatával, külalakja igen elegánsan volt megtervezve. Ügyfeleinkkel együtt elégedettek voltunk termékükkel.”

Harsányi Tünde
Andersen Consulting Kft.


„Az Önök által kiadott CD kiadványok színvonalasak mind tartalmi, mind formai szempontból, így alkalmasak ajándékozásra. Mi elsősorban külföldi partnereinket ajándékozzuk meg ezekkel, de úgy gondolom, belföldön is egyre inkább népszerű lesz.”

Ruzsbaczky Györgyi
Agentrade-Plusz Kft.


„Ha termékeiket egyszóval kellene jellemezni, azt mondanám, hogy „géniuszi” vagy azt, hogy „remek”.
Klasszikusok gyémántba csomagolva! Gratulálunk!

Bársony Csilla, gazdasági vezető
Adecco Kft


„A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság külföldiek részére történő ajándékozás céljából nagyobb tételben vásárolt a Music Express-től kétrészes millenniumi kiadványt:
- „Magyarország reflektorfényben” CD-ROM és
- „Magyarország melódiái” – Budapesti Cigányzenekar felvételei CD.
Az elmúlt időszakban a főigazgató úr a kiadványt számos magas rangú külföldi részére adta ajándékba. A visszajelzések szerint a CD és a CD-ROM kiváló minőségű és igen nagy sikert aratott a külföldiek körében.
Külön elismerésre méltó, hogy a Music Express rendkívül rugalmas, és a kiadvány borítólapját ízléses formában gyorsan, igényeinknek megfelelően az emblémánkkal és az általunk megadott szöveggel látta el.
A Music Express elismerésre méltó termékeit mindenképpen ajánlani tudom mind a hazai, mind a külföldi vendégek ajándékozása során.”

Dr. Ország Imre, főosztályvezető
BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság


„Cégünk általában elégedett az Önök által összeállított marketing ajándékokkal, partnereink visszajelzései nagyon pozitívak.”

Ferencz Alfréd, ügyvezető igazgató
Arnitel Kft.


„CD csomagküldő szolgáltatásukat nagyon színvonalasnak tartjuk. Az ajánlatok megküldésével történő bemutatás megkönnyítette a választást, a minőséggel és tartalommal egyaránt elégedettek voltunk.
Köszönjük segítségüket abban, hogy termékeikkel cégünk partnerei számára is örömet tudtunk szerezni.”

Dr. Kisvári András, ügyvezető igazgató
Agora Kft.


„Több éve tartó jó kapcsolatunknak a főbb okai:
- Elsőként kapunk tájékoztatást a legújabb kiadványokról, melyek korlátott példányszámban kerülnek forgalomba.
- A zenei műsorok összeállítása mindig nagyon színvonalas, különleges és számunkra fontos, hogy angol nyelvű is, hiszen így egyaránt ajándékozható belföldön és külföldön.
- A tartalom mellett a csomagolás minden esetben gyönyörű, egyedi.
- És nem utolsó szempont a kedvező ár, amelyre további engedményt kapunk az új kiadványoknál, meghatározott ideig.”

Hrutka Jánosné
Richter Gedeon Rt.


„Elsősorban szeretném köszönetünket kifejezni a hathatós együttműködésért. Nagyra értékeljük azt a gondoskodást, amellyel egy külön védőfóliába csomagolták a lemezeket, így szállítás közben a külső, tetszetős papírborító piszkolódása, gyűrődése, szakadása elkerülhető volt. Továbbá a lemez borítóján belül elhelyezett téli kép önmagért beszélt, így nem volt szükség külön, alkalomhoz illő kísérő kártyát mellékelnünk, ezáltal időt és költséget megtakarítva könnyítették meg dolgunkat.
Nagyon fontos volt számunkra az is, hogy az Önök segítségével olyan egyedi ajándékot adhassunk partnereinknek, mely maradandó élményt nyújt számukra.
A hozzánk eljutott visszajelzések alapján elmondhatjuk, hogy a lemez külső megjelenése igen nívós színvonalat tükrözött, ami azért bír nagy jelentőséggel, mivel ezzel a CD lemezzel elsődlegesen az itt található Ír és Amerikai Nagykövetség felső vezetését ajándékoztuk meg.
Még egyszer szeretném megköszönni hathatós segítségét és remélem, a jövőben is megmarad a mindkét fél számára gyümölcsöző üzleti kapcsolat cégeink között.”

Pinke Krisztina
Bank Center Management


„A tavalyi évben rendeltünk Önöktől multimédiás CD-ROM-okat, melyeket cégünk kimagasló ügyfeleinek ajándékoztunk tovább.
A termék csodaszép csomagolású és könnyen kezelhető.”

Jánó Zoltán
Concorde Holding Rt.


„Ezúton szeretnénk megköszönni szolgáltatásaikat, mellyel cégünk teljes mértékben meg van elégedve, a CD minőség kifogástalan, ízléses a borító megtervezése, és gyors a szállítás.”

Szalai Edit
Fornax Rt.


„Cégünk 2000. karácsonyára rendelt Önöktől 10 db CD lemezt. A megrendelés alapján az áru időben megérkezett, szállítási sérülés nem volt. A csomagolást megfelelőnek találtuk.”

Bereczki Mónika
Albert Weber Hungária Kft.


„Kultúrával szemben igényes emberek számára kitűnő ajándéknak bizonyult. Amelyhez nemcsak a CD kitűnő minősége, hanem a szép színekkel díszített borító doboz is hozzájárult.”

Laborczi Bernadette
Anixter Magyarország Kft.


„A külföldi partnereinknek nagyon tetszik a reprezentatív ajándék, amit állandó jelleggel tőletek rendelünk meg. Főleg olyan CD-ket rendelünk, amihez demo is tartozik, nagyon szépek.”

Hadnagy Nikoletta
Cameo Kft.


„Nagyszerűnek tartom, hogy az újabb és újabb termékeiket kézhez juttatják és meg tudjuk nézni, ki tudjuk próbálni. Esztétikailag kifogástalan termékekről van szó.”

Keviczky Csilla
Arago Rt.


„Az Önök által terjesztett zenei CD-ket cégünk szívesen vásárolja üzleti partnerei részére, mert mind tartalmában, mind pedig küllemében igényesek, szépek, színvonalasak. A CD-ROM-ot és zenei CD-t is tartalmazó ünnepi kiadványok nagy sikert arattak külföldi partnereink körében. A CD-borítóra elhelyezhető logo által jó reklámhordozónak is tekinthetjük, amit orvoslátogatóink is kihasználnak munkájuk során, így nemcsak ünnepi alkalmakkor, hanem a mindennapi munka során is jól tudjuk hasznosítani termékeiket.”

Márkus Judit
Fresenius Kabi Hungary Kft.


„Évek óta ismerem a Music Express termékeit, hiszen szinte mindegyik termékükből kaptam mintapéldányt, amelyek alapján több CD-t meg is vásárolt cégünk.
A Music Express termékei kiválóan alkalmasak üzleti partnereink megajándékozására. A csomagolás színvonalas, szemet gyönyörködtető, a CD-k minősége kifogástalan, tartalmukban pedig olyan darabok, amelyek kereskedelemben nem beszerezhetők. Ezért színvonalas, hasznos és egyedi ajándék, amelyet cégünk bármely szintű partnere szívesen vesz a kezébe.
Jó ötletnek tartom a karácsonyi kiadványokat, amelyek az év végi ajándékozásnál cégünket a jó hangulatban idézik meg partnerünk otthonában vagy munkahelyén.
A mi vállalatunk az anyacégen túl elsősorban külföldi partnerekkel áll kapcsolatban, akik Magyarországot olykor csak egy-két órára, egy-két napra látogatják, és hálásak, amikor a gyönyörű, magyar vonatkozású képekkel, zenével gazdagított CD-kkel ajándékozzuk meg őket. Ezért fontos, hogy a termékek kétnyelvűek.
Remélem, igényességüket megtartják a jelenlegi színvonalon, cégünk pedig újabb és újabb termékekkel gazdagíthatja reprezentatív ajándékkészletét.”

Sz. Virág Zsuzsa
Aeroplex Kft.


„Nagyon meg vagyunk elégedve a Music Express szolgáltatásaival, pl.: folyamatosan kapunk értesítést az újdonságokról, rendszeresen tartják velünk a kapcsolatot telefonon, a határidőket is pontosan tartják, gyorsan és hozzáértően állnak a rendelkezésünkre. A CD-knek kiváló minőségük mellett igen tetszetős a csomagolásuk is, és nem utolsó sorban mindig színvonalas zenéket tartalmaznak, színvonalas művészek tolmácsolásában.
Ha a jövőben ismét sor kerül partnereink megajándékozására, biztos, hogy a Music Express-t fogjuk választani.”

Vadnai Ildikó, Office Manager
APC Magyarország


„Az eddig Önöktől vásárolt CD lemezek csomagolásukban nagyon igényesek, szépek voltak. Az emblémázással elégedettek voltunk, gyorsan, szépen dolgoztak. A szállítási határidőket mindig tartották.”

Petrányi Györgyi
Cereol Rt.


„Hogy miért is jó dolog CD-ket vásárolni Önöktől, és üzleti partnereinek ajándékozni őket? Mert ezek a CD-k igazán színvonalasak és igényesek, érezhető, hogy gondos válogatás eredményeként kerül hozzánk ajánlatuk. Kitűnő ötletnek találom, hogy Magyarországot bemutató CD-ROM-okat is forgalmaznak a magyar zene mellé, hiszen külföldi partnereink örömmel fogadják őket. Nem mellékes, hogy a CD-k szépek is.”

Halasi Erzsébet
Ciba Speciality Chemicals


„Cégünk, a Skanska Property Hungary Kft. már hosszú évek óta rendszeresen az Önök kollekciójával is igyekszik partnerei kedvében járni. Az évente kiválasztott 2-3 kiadványt kis példányszámban rendeljük meg, mivel úgy gondoljuk, a szép és mindig elegáns külsejű, s a kitűnő minőségű zenei és egyéb bemutató anyagok különleges ajándéknak számítanak. Magyar partnereinket szívesen lepjük meg egy-egy komolyzenei felvétellel, míg külországi ügyfeleinknek inkább az országunkat, s a magyar zenét egyszerre bemutató lemezeket választjuk. Az Önök produktumai méltók a Skanska világához, amint remélem, mi is méltó módon „hasznosítjuk” a CD-ket.”

Horváth Emese, fejlesztési igazgató
Skanska Property Hungary Kft.


„Mindenek előtt általánosságban szeretnék gratulálni vállalatuknak. Egyedülállóak a piacon. Kiválóak a témaválasztások, jók a művészi interpretálások. A legszebb az ízléses, gazdagon díszített csomagolás. Ez minden esztétikai igényt kielégít.”

Elek Mária
Vishay Hungary Kft.


„A Music Express Collection® kiadványok küllemét illetve tartalmát megnyerőnek, kellemesnek találjuk. A FORCE KFT minden év végén ajándékkal kedveskedik állandó partnereinek, mely ajándékok között az Önök kiadványát is szeretettel nyújtjuk át a közös munka elismerése, megköszönése kapcsán. A korábbi években érkezett visszajelzés a megajándékozottaktól – tetszetősnek találták az ajándékot."

Varga Noémi, marketing menedzser
FORCE Kft.


„SLOVCEM spol. s.r.o. egy olyan társaság, amelynek Szlovákiában és külföldön is élénk üzleti kapcsolatai vannak. Az eredeti reprezentációs csomagolásba csomagolt CD a Szlovák Kamarazenekar előadásában igazi élmény, könnyen utat talál minden szívhez, és örömmel tölti el a lelket. Az előadásmód professzionalitása, és a szlovák lélek öröme és kihangsúlyozása az indok arra, hogy ezzel az ajándékkal köszöntsük üzleti partnereinket. Reméljük, hogy kellemesen fognak visszagondolni az eredményes együttműködésünkre.”

Michal Abrahámfy
SLOVCEM spol. s.r.o., Szlovákia


„Az önök cégétől összesen 30 dupla klasszikus zenei CD-t rendeltünk meg. Ez a CD megrendelés a termék minősége, reprezentatív csomagolása, és főleg a szlovák előadók kiválasztása alapján történt meg.”

Koloman Galbavy
Ministerstvo Kultúry SR, Szlovákia


„Az ok, amiért az ajándékozás eme formáját választottuk, igen prózai volt. Úgy gondolom, hogy elég volt a pólókból, tollakból és esernyőkből. A mi társaságunk a szlovák piac fontos cégei számára nyújt szolgálatot. Ezeknek a cégeknek a vezetősége értékeli a minőségi ajándékokat és a kiváló komoly zenei CD egy exkluzív csomagolásban, ez mindenkinek örömet szerez. Eddig nagyon jók a tapasztalataink a termékekkel.”

Alžbeta Rigánová
Business Lease Slovakia s.r.o., Szlovákia


„A Music Express Classics dupla CD kollekciója, az Orchestral Favourites in Slovakia stílusával már első ránézésre felhívja magára a vásárló figyelmét. A borító egészében Szlovákiát idézi, az első oldalán a legismertebb pozsonyi épület található, a Pozsonyi Vár.
A CD-ken a legismertebb zenekari művek találhatók, a Szlovák Kamarazenekar előadásában, Bohdan Warchal professzor vezényletével. Már csak a név is garantálja az igazi művészi élményt.
Ha azt szeretnénk, hogy a külföldi partner ne csak szakmailag emlékezzen ránk, hanem mindenek előtt, mint szlovákra, kisebb reprezentációs ajándékkal emlékeztetjük magunkra, többnyire a kultúra, művészet, népművészet területéről. Úgy gondolom, hogy egy ilyen CD megfelelő nyomot hagyhat partnerünk lelkében és segíthet a további együttműködésben."

Mária Dordová
Ministerstvo Podohospodárstva SR, Szlovákia


„Reprezentációs tárgyakat – ajándék csomagolásban komoly zenei CD-t nem kínált számunkra eddig még semmilyen cég Szlovákiában. Hasonló ajánlat a szlovák piacon valószínűleg nincs sok. Minőségi komoly zene (legjobb a hazai szerzőktől vagy előadóktól) minőségi CD-ken, megfelelő és minőségi reprezentációs ajándék külföldi látogatások alkalmával a legmagasabb szinten. Jó lenne, ha az önök cége szélesebb választékot kínálna a minőségi hazai zenéből a hazai előadóktól, országunkat ábrázoló képekkel, vagy szlovák művészek festményeivel díszített csomagolásban.”

Emil Arvay, riaditel kancelárie predsedu Statistického Úradu SR, Szlovákia


„A Music Express CD-t az esztétikai szempont miatt is választottuk, mivel megfelelőképpen vannak csomagolva (Elnöki Palota), mely külföldre szánt ajándéknak is megfelel. A zenei CD megfelelő ajándék különböző alkalmakra, különösképpen azokra az ügyfelekre való tekintettel, akiknek többet szeretnénk adni, mint egy tollat stb.”

Andrea Szlobodníková
PosAm Bratislava spol. s.r.o., Szlovákia


„Cégünk számára egy nagyon fontos üzleti tárgyalásra készültem az olasz partnereinkkel, és már néhány napja azon gondolkodtam, hogy milyen ajándékkal lephetném meg őket. Egyedi ajándékra gondoltam, mellyel kifejezhetném köszönetemet a korrekt együttműködésért, ugyanakkor nem tolakodó, vagy túl drága. Éppen ekkor küldték el hozzánk a Music Express Collection mintáit, világhírű műveket tartalmazó komolyzenei CD, exkluzív csomagolásban. Tehát fantasztikus kínálatukkal megoldották a problémáimat.
Ezúton szeretnék köszönetet mondani a véletlenért, mellyel segítettek nemcsak ötlettel, de nagyon elegáns módon reprezentálni a cégünket és Szlovákiát is, a Szlovák Kamarazenekar előadását tartalmazó CD ajándékozásával. Szintén köszönöm a cégünk logo-jának elkészítését a megrendelt többi példányon. A logo nagyon szép stílusával tökéletesen illik a CD gyönyörű csomagolásához.”

Alžbeta Hlavicková
ERA – PACK – PLUS s.r.o., Szlovákia